A ZAJOKRÓL ÉS AZ ÉLETRŐL

Reggel kinyitom a szememet, nagyot, jólesőt sóhajtok teljes tüdőből. Hallom, hogy odakinn a konyhában matat valaki. Nem titok: ez a feleségem. Valami miatt ő mindig korábban ébred, mint én, van egy ki nem mondott megállapodás közöttünk, hogy neki kevesebb alvásra van szüksége. Ez vagy igaz, vagy nem, tény, hogy amikor én felébredek, ő már mindig fenn van.

Zörgések a konyhában... Ezek a zajok számomra a legdrágább hangzások, fontosabbak, mint egy szimfonikus hangverseny. Nagyon bonyolult a jelentésük Azt jelentik, hogy valahol valaki gondoskodik rólam, törődik az ellátásomról, biztosítja az életem folytathatóságát. Tehát megadja a maximumát annak, amit az egyik ember a másiknak megadhat. És az a megdöbbentő, hogy ő ezért semmit nem kér cserébe. Egy garast sem. Ha megkérné az árát, én koldussá válnék, ő meggazdagodna. Mivel azonban közös pénzen élünk, minden fillérünk közös, nevetséges még csak felvetni is valamiféle dotáció lehetőségét.

Töprengek, rendben van-e, hogy én itt heverészek, miközben ő ott nagy lábosokkal birkózik. Szóba kerülhet-e ama híres egyenlőség kettőnk között ebben a szituációban? Miféle jogi okoskodás juthat arra a következtetésre, hogy itt érvényesül valami igazságosság? Na, elő korunk csodaszerkentyűjét, a mobilt, amely ágyból konyhába is működik! Előadom a bölcs nejemnek jogi aggályaimat. Közli, hogy amikor egyszer régen azt látta, hogy éjjel betakargatom a zokogó csöppségünket, ott mindenféle jogi spekuláció az érvényét vesztette, valami sokkal erősebb elv érvényesült, a szeretet. És a jogot hagyjam a bírósági tárgyalótermekre. Ahol szeretet van, ott semmi más nem fontos.

Mindig tudtam, hogy ez a nő fontos kérdésekben kellően okos. Egy okkal több, hogy a házastársaként boldog legyek.

Tisztában vagyok azzal, hogy a lába nyomát is meg kellene csókolnom. Ehelyett néha morgok neki, pofákat vágok. Na de merheti valaki állítani, hogy köztünk, emberek között rendben mennek a dolgok? Nézd meg a tankokat a tévében! ("...Szép szerelmünk ellen tankkal, vasakkal fölvonul az ember alja." József Attila.) A tankokkal szemben minden humánus gesztus nevetségessé válik. Okos szakértők riogatnak azzal, hogy a helyzet tolódik a világháború, atomháború felé. Eljött a végső vizsga, a teljes bukás ideje? Talán itt a pillanat elkezdeni búcsúzkodni a rokonoktól, ismerősöktől?

Én hiszek az ösztöneimnek: ez a pillanat sosem jön el. Az ember nagy marha, de nem önkivégző faj. Inkább túlélő típus.

Isten velünk! Innen is puszillak, asszonyom! És köszönöm neked, hogy ebben a barom világhelyzetben mellettem állsz, segítesz állva maradnom, mentálisan feldolgoznom ezt a képtelenséget, ami van. Én is próbálok neked segíteni. Létezik szeretet, együtt vagyunk ebben a baromi életben, ez lehet a vigaszunk.