ELEMZÉS: AZ ÁGYÚ LÖVÉSE

 A tévében sokszor lehet látni ezt az eseményt. Az ukrajnai háború kapcsán a tévések számára kézenfekvő téma. Nem virágos rétet, nem labdázó gyerekeket, nem a bárányfelhők derűs vonulását mutatják a nézőnek, hanem az ágyú elsütésének a rituáléját. Látjuk a képen a löveg hátoldalát, mondhatni a műhelyt, ahol ennek a tevékenységnek a szakmunkásai, a tüzérek végzik felelősségteljes munkájukat. Egy vasakból szerkesztett, bonyolult gépezet tűnik a szemük elé. Egy katona gyors léptekkel hoz egy lövedéket. Ez az elöl hegyes vastömb robbanószerrel van tele. A robbanószer olyan anyag, amely ütközésre szétveti saját magát, meg ami körülötte van. A célja rombolás és ölés. Nem tudom, tisztázta-e magában a találmánya mibenlétét, aki kitalálta.

Nos, a lövedéket egy szerkezet hátulról betolja az ágyúcsőbe. Az egyik tüzér rákattint valami zárat, egy másik tüzér megránt egy kötelet, és hajhó! Nagy dörrenés hallatszik, és megtörténik a lövés. Ez nem akármi, már maga a hanghatás is mutatja. Az egész monstrum hátra torpan, mintha valami kísérteties erő meglökte volna, az ágyú megreszket, a csöve megvonaglik. Baromi, nem istennek tetsző erő szabadult itt ki, egy pillanatra az egész természet megváltoztatta az arcát. Nem hiszem, hogy a látvány bármelyik szemtanúja agyában megmozdult az a gondolat, hogy ennek nem lett volna szabad megtörténnie. Nem, ugyanis ez a lövés célja szerint más emberek tulajdonát rombolja, ami minden törvénykönyv szerint bűnténynek számít. És ami szörnyűbb: lehet, hogy a lövés emberek életét is elrabolja. A zsidó-keresztény etika szerint emberek vérének kiontása "az égre kiált", s aki elköveti, "átkozott legyen e földön". Mindegy, a lövedék elindult a kijelölt pályáján. Hogy mit rombol, kit öl meg, az senkit nem érdekel. Kit érdekel, ha egy család élete véglegesen és helyrehozhatatlanul tönkrement? Ők már soha nem élhetik a saját elrendezett életüket. Mert az ágyú megszólalt. Van valaki a világon, aki tudja, hogy miért szólalt meg? Ez a világhelyzet. Senki nem tudja, hogy mi és miért történik vele. Akik csinálják, azok sem tudják igazán. Általános vakság uralja az életünket, ami szemben áll a mi alapvető beállítottságunkkal, hogy tudniillik látni akarunk. Az ember látni akar, ő már csak ilyen lény. Lő, de nem tudja, miért lő. A harcmezőn ott fekszik a gazban Isten kivételezett teremtménye, aki az egész teremtés értelmének képzeli magát, és én, aki ezt írom, egyetértek vele. Ott fekszik tehát, gondosan céloz, és lő. Van lehetőégünk feltételezni, hogy nem egy embertársát ölte ott meg? Mutatják ezt neked ott a tévében, gondolkodhatsz koma, ha mersz. És akik az ágyút elsütötték, ugyanebben a levesben főnek, mint az előbb már megállapítottuk. De a srác a gazban ugyanúgy.

Ez van. Világos, hogy nem jó, hogy ez van. De aki az utcán szembejön velünk, vagy a padokon ül, mindenki tudja, hogy nem lehet változtatni. Ámde beletörődünk. Bele vagyunk törődve. Ezért nem őrülünk meg. Ha a beletörődés nem történt volna meg akkor az utcákon csupa őrült mászkálna.

Ennyit az ágyúlövésről. Mit tehetünk? Valószínűleg semmit. Lehet imádkozni. Könyörögni a bűnösök lelkéért. Ahogy a megfeszített Mester kívánja, nekik is kijár a szeretet. És a megértés. Ahogy az őrült huszadik század sok millió áldozatának a kegyelet. A kis gyertyalángok, koszorúk.