Apa (2.)

Egy közkatona, egy bakancsos közlegény mesél a fiának a vele történt eseményekről már sokkal, sokkal a háború után, már a boldog békeévekben.

Előbb volt, ugye a háború, a második világháború, Hitler háborúja az oroszok, pontosabban a Szovjetunió ellen, amelyben mi, magyarok természetesen hősiesen részt vettünk, ki más, mint az ellenszenves Adolf oldalán? Atyaúristen! Mit keresett Magyarország egy képtelen, agresszív tömeggyilkolási őrületben?

Megvolt az oka. Vissza kell menni a trianoni békéhez, minden innen indult ki. Amit ott Magyarországgal műveltek, az maga volt a világpolitikusi elmebetegség. A győztes dilije. Ezt már a rómaiak is ismerték: "Vae victis", azaz "Jaj a legyőzöttnek!" Itt megszűnt az emberség, a részvét, a következményekkel való legalább részleges törődés. Kikapcsolódás történt, mint amikor a házban rövidzárlat van. Ami az emberben emberi, az szünetelt. A politikus mindig is hajlamos volt az esztelenségre, ez jutott itt világuralomra. Ezeréves kapcsolatokba tapostak bele katonacsizmákkal. Mit számít az, hogy családok százezrei rokkannak bele a politikusi hülyeségbe?

Na de adódott egy kis helyesbítési lehetőség: részleges visszacsatolások. Bécsi döntések. Például Kolozsvár megint magyar város lett. Történhetett ennél édesebb? De ki volt a fő kombinátor? Hát Adolf, aki nem volt rossz sakkozó. Azzal, hogy ő volt a döntések hangadója, Magyarországot könnyes hálára sarkalta. Hát ebbe a hálába döglött bele a magyar baka a Don kanyar sarába. Az apám megúszta a Don kanyart, de folytatást nem. A Rajnáig hurcolta szegény a rozoga puskát.

Megkérdeztem tőle, ölt-e embert a háborúban. Nagyon határozottan kijelentette, hogy nem. Elhittem, örültem. Az a lényeg, hogy magyar katonák százezrei haltak meg az orosz pusztákon a trianoni béke következtében. Sejtettek erről valamit azok a bűnözők, akik a békeszerződést kiagyalták? Hány év börtönt, akár akasztófát érdemelnének? Ha létezne ebben az abszurd világban igazi igazságszolgáltatás. Mert gyufalopásért megbüntetik a tolvajt, de aki százezrek halálában bűnös, annak egy haja szála nem görbül.

Tízéves voltam, amikor az összeomlás bekövetkezett. Mert egy kisiskolás számára a háborús vereség tényleg összeomlás volt. A magyar sereg szenvedett vereséget, és én magyar voltam, nem? Nem is volt könnyű megszokni a felszabadulás szót, az új hatalom egyik hazugságának tekintettük. Hamar rájöttünk, hogy az új hatalom hazudik már a szóhasználatában is. Ebben a helyzetben az emberek elfásulnak, megszokják, hogy hazudnak nekik.

A vereség óráiban valami miatt a szőlőhegyen voltam. Láttam, ahogy egy német katona iszkol az oroszok elől a szőlősorok között. Valamit megértettem, rám zuhant egy tragédia tudata. Felfogtam, hogy valami összeomlás történt a fejem fölött. Vége a történekem egyik legfélelmetesebb világbirodalmának.

Hogy ezzel egyidejűleg mi történik apámmal a Rajnánál, arról fogalmam sem lehetett. Mesélte később, hogy amerikai fegyveresek előtt tették le az utált puskát. Mindenki kapott egy papírt, mondták nekik, hogy menjenek haza a családhoz. Ennél kedvesebbet nem hallhattak volna. No jó, elindultak határokon keresztül a feleséghez, gyerekekhez. Nagy felsóhajtás, nagy megkönnyebbülés.

Két napig nyugodtan haladtak arrafelé, ami az életük volt. Ház, feleség, gyerekek. A harmadik napon szovjet katonák megállították őket. Mutatták a papírjaikat. Egy őrmester nyugodt mozdulatokkal széttépte. Az egyik katona megfordult, hogy eltávozik. Géppisztollyal jól oldalba vágták, mutatták neki, hova menjen. Ez már egy bekerített láger volt, látni kellett, hogy foglyok lettek. Nagy botokkal terelték őket, mint az állatokat. Aki kilépett, kapott a bottal.

Itt valami új kezdődött az életükben: a hadifogság. Felnőtt emberek százezrei lettek állattá alázott hadifoglyok ezekben az időkben. Itt a napnál világosabban megmutatkozott, hogy háborús helyzetben az ember élete annyit számít, mint egy légyé, s aki bizonyos szituációban igent mond a háborúra, egyetemes vétket követ el a világ rendje ellen. Emberek millióinak mutat rezdületlenül ujja azokra, akik fotelokban ülve küldik a tűzvonalba embertársaikat: "bűnös vagy!" Csakhogy az illetők nem tudnak erről. Tompított agyú emberek irányították az emberiség életét. Semmit nem tudtak a lényegről. Hullahegyek tanúskodnak erről ékesszólóan. Ez ellen semmit nem tehettek. felnőtt barátaim. Ilyen világban születtetek, nem tehettek mást, mint hogy alkalmazkodtok.