Apa (4)

A szabadulás híre váratlanul érte a foglyokat. Nyilván akadt a ruszkiknál értelmes ember, aki belátta, hogy a foglyok százezreinek a munkájából várt felvirágzás nem hogy nem következik be, inkább probléma lesz belőle. Őrizni, etetni kell őket, de valódi hasznot nem hajtanak. Hosszas papírmunka következett, a szovjet bürokráciában mindent lepapíroztak. Számba vették a halottakat. Az egyik számolásnál egy halott hiányzott. Micsoda futkosás, kezdődött! Az ágyak alá is benéztek. Kiderült, hogy egy halott visszamászott az élők közé. Tán nem akart a gödörbe kerülni, észnél volt. Egy másik fogoly is megpróbálta ugyanezt a cselt. Hatalmas pofont kapott a szolgálatvezető hadnagytól. Furcsa világ: halottat pofoznak.

A foglyok hazaszállítása vagonkérdés volt. Debrecenben rakodták ki őket. Itt egy nagy tisztálkodás, fertőtlenítés kezdődött. Szappannal, langyos vízzel vissza Európába. Én már mint fehérvári gimnazista láttam viszont az apukámat. Nem ismertem meg. Azok után, amik történtek vele, képtelenség lett volna, ha nem változik meg radikálisan. Egy másik ember állt ott előttem. Egy kopasz koponyára nyírott, szerencsétlen rab.

Sokat beszélgettem vele. Megváltozott a világképem. Felvilágosításban részesültem. Egy ezer kalandot átélt Odüsszeusz bevezeti a tudatlan kisfiát a világ titkaiba. Kiderült számomra, hogy van ember, aki érti a világot. És ez épp az apám. "A szovjet birodalom szét fog esni" – mondta egyszer

Magamban mosolyogtam. Ugyan miért esne szét a legszervezettebb, katonailag legerősebb birodalom? Elmagyarázta. Apámék fogolytáborát, több ezer főnyi munkaerőt arra szemelte ki a hatalom, hogy létesítsenek egy papírgyárat egy a németektől nyilván jóvátétel formájában lefoglalt modern papírgyár felszerelésének felhasználásából. Na megérkezett egy tehervonat a gépekkel. Széthúzták a vagonok ajtaját, kitolták a modern gépeket, "csak úgy reccsent". És hát ezek a gépek még télen is ott hevertek, belepte őket a hó. Az őrzésül kijelölt kiskatonák egyike felfedezte, hogy a gépekben gyönyörű rézcsövek vannak. Egy igen kreatív másik kiskatona rájött, hogy a rézcsövek felszeletelése által remek rézgyűrűk állíthatók elő. Fölhúzod a kis rézkarikát az ujjadra, és a betonfalat reszelőnek használva, nagy ügyességgel, ízléssel olyan terméket állíthatsz elő, amely ékszerboltok kirakatában is helyet kérhet. Nem tudható, mit érzett volna a német mérnök, ha megtudta volna, hogy a konstrukciója milyen kalandos metamorfózison esett át.

Másik eset a fogolytáborban: csak egy sávos utat terveztek oda. Apám persze tagja volt az önkormányzatnak, szólt, hogy ebből baj lesz. Órákig állt a forgalom. Az út, amelyet arra készítettek, hogy tért adjon a forgalomnak, alkalmatlanná vált a forgalom bonyolítására. Persze, hogy szükségessé vált a másik sáv létrehozatala.

De nagyobb probléma is adódott. Kiderült, hogy égtájak szerint rosszul tájolták be a létesítendő papírgyár alapozását. Muszáj volt szétrobbantani a kész hatalmas betontömböt. Hol tanult, milyen műegyetemen, aki az egész munkát irányította? Állva maradhat az a szervezet, amely a legegyszerűbb tennivalókat sem képes megoldani?

Az apámnál leginkább a következő megfigyelés "tette be az ajtót". A táborba a hadsereg részéről odavezényeltek egy csoport alacsonyabb rangú tisztet. A felügyelet, a munkafolyamat szervezése lett volna a feladatuk. Ezek a tisztek a szó szoros értelmében semmit nem csináltak, Körül ülték a tüzet, és köpködték a tökmag héját. Közben mindegyikük azt leste, hogy mit fog hazalopni műszak után. Íme, itt vannak elvetve egy világbirodalom szétesésének a magjai. És szét is esett nemsokára, ahogy az apám félelmetesen megjósolta. Ő egy kisüzem középvezetője volt, alapos fogalma volt arról, hogy mi az, ha rendes termelési folyamat történik. Tapasztalta, hogy itt ez nincs meg, a struktúra impotens. Levonta a következtetést. Erre kevés ember képes. Ezért sok a politikailag buta állampolgár. Ő nem volt buta: látta, amit látott, értette, amit értenie kellett. A több éves frontszolgálat élménytömege, a világbirodalmi méretű menekülés, a közkatonának természetszerűleg kijáró megaláztatás az ő számára egy egyetemi szintű képzést jelentett. Félnék megtudni, hogy az én apámmal mit műveltek itt a háború végén a hatalom hatalmukat éppen elvesztett képviselői. Ha belegondolok, rá kell jönnöm, hogy háború idején az "ember" szó elveszti a jelentését. Nem emberek, hanem valami köztes lények futkostak a világban különféle gyilkolásra folyamatosan alkalmas fegyverekkel a hátukon. Abban biztos vagyok, hogy az apám ebben a vészes korban is ember maradt. Mert nem tudott más lenni. Vannak ilyenek. Kedvem volna kijelenteni, hogy vannak, akik embervoltuk terheit a halálukig cipelik a hátukon. Még az sem lehetetlen, hogy ők a faj fennmaradásának letéteményesei a képzeletbeli, ködös jövendőben.