EGY ARC A MÚLTBÓL
Azt hiszem, nemigen lehet olvasni mélyebb eszmefuttatást arról, hogy a körülöttünk járó-kelő emberek személyiségére, egész emberi mivoltára mekkora bélyeget ütött, hogy miközben ő az iskolapadot koptatta, ki volt az a személy, aki a tanári katedrán foglalt helyet. Halálunkig őrzünk némely arcot. Nem lehet kitörölni. Amilyen én most vagyok, abban meghatározó szerepe volt annak, hogy ki sétálgatott a padsorok között, ahol ültem.
− Téged honnan szalajtottak? – kérdezte a tanár úr az első rajzórán az előtte sápadozó kisdiáktól. Nyolcvan év után is megőrződött ennek a mondatnak az emléke. Megértettem, hogy ezzel a mondattal ő belém taposott. Első két gimnáziumi évemet gyötrelmessé tette ez a tanár. Csütörtökön volt kettős rajzóra, én már hétfőn szorongani kezdtem. Szigorú követelményei voltak a rajzlapon alkalmazott méretek kapcsán, hogy hány milliméteres lehet a margó, hány milliméter magasak a betűk. Ha a rajzlapon valami szeszélyes méreteket tapasztalt, úgy ketté tépte a lapot, hogy sercegett. Könyörtelenül előírta a vízfestésnél használható speciális színeket. Ma is fel tudom sorolni. Világos okker, ultramarin kék, cadmium sárga, égetett sziéna, satöbbi. Csakis ezeket a színeket lehetett használni.
Lassan rájöttem, hogy kiváló tanár. Olyan biztos stílusérzéke volt, hogy én ma, nyolcvan éves távlatból is érzékelem. A betűformáinak stílusbeli egyöntetűsége, eleganciája máig összetéveszthetetlen emlék bennem. Akkoriban, a bolsevik metódusnak megfelelően sok szöveg került a falakra. Amit ő festett a falra, az különbözött minden más felirattól. Örömmel ismertem fel, úgy emlékszem, esztétikai élményt adott. Tiszteltem, mert amit ő kiadott a kezéből, az minőséget jelentett. A politikai bóvliság világában ez rangot adott neki. Tudni kell, hogy a legigazibb rangot az emberek közt a minőség adja, azt szívesen, és örömmel becsülöm.
A jó tanár ismeri a gyerekeket. Ő értékelni kezdte a rajzaimat, nem pontosan értettem, hogy miért. De azt határozottan érzékeltem, hogy valahogy rokonszenves lettem a számára. Ezek megfoghatatlan dolgok. Az ember titokzatos módon felfogja a feléje irányuló pozitív sugárzást. A rajzórák hovatovább az öröm órái lettek számomra. Némileg a hazaérkezés élményét adták.
Múzeumokban találkoztam a festményeivel. Meglepődtem, mert ezek az eddig ismert személyiséghez képest más embert mutattak. Érzékeltem a műgondot, ez ő volt. De valami más is megjelent itt: a művész. Sokáig álldogáltam a képek előtt, kissé az életem titkához kerestem valami magyarázatot. Egy erdei témájú képen a fatörzs göcsörtösségének kimunkált ábrázolása ragadott meg, egy dombmenti ház képén a furcsa perspektíva volt érdekes. A tanár úr évekkel a halála után itt a múzeumban is tanított, sejtelmet adott a festőművészet mibenlétével kapcsolatban.
Kemény, sziklából faragott arca volt, hiányzott belőle minden lágyság, líraiság. Azt, szerettem, ha gúnyos volt. Az epéssége világnézetet, magas intelligenciát mutatott. Nagyon sokféle gúny létezik. Rossz a sértő, lenéző gúny. Az övét, azt hiszem, tanító, magyarázó gúnynak lehet tekinteni. A világot értő, megítélő embernek az élethez való viszonyát szemléltette.