ELEMZÉS

2023.02.02

Mondanak százféle okot, de attól tartok, igazából senki nem tudja, miért is folyik voltaképpen ez a háború. Én nem értem, az biztos. Amit pedig az ember nem ért, azt megpróbálja gondolkodás által megérteni. Elemzést hajt végre. Legjobb lemenni a nulláig. Van, ugye, ez a Föld, ez a bolygó. Rajta földrajzi képződmények, hegyek, folyók. És bámulatra méltó sajátosság: élőlények millió faja. Szűkítsük le a kört az emberig! Nem ajánlatos feltenni a kérdést, hogy mi az ember, mert ott megáll a tudomány. Mégis néhány tényt! Állítólag a természet csodája. Agya van, s az bonyolultság tekintetében az anyagiság tovább nem fokozható mértékén áll. Azt hiszem, maga az ember sem érti teljesen a saját agyát. Felsorolni is lehetetlen, hogy ez az agy mi mindent produkált. Olyan gondolat- és érzésvilág talaja, amely tényleg csak a végtelenség szóval jellemezhető. És például nyelvet hozott létre, amely a tudat legfinomabb, legbonyolultabb gesztusait is közvetíteni tudja a másik ember számára. Aztán csak úgy találomra: eposzai, operaházai, sportegyesületei vannak, az emberek olyan kis készüléket hordanak a zsebükben, amely egy-két kattintással az óceánon túlról is oda tudja hozni a beszélgetőtárs arcát, mosolyát, szavait.

Az embernek van tudata és teste. A tudat tud. Tudja, hogy tud, ebben minden benne van. Viszont a test bonyolultabb dolog. Ő a test által létezik. Minden öröme és gyötrelme a test által képződik. Nincs határa a test adta örömöknek. Az ember kényezteti, krémekkel, szerekkel dédelgeti a testét. Szép látvány a nyaranként a vízpartokon valami paradicsomi állapotban lubickoló tömegeké. Ugyanakkor rettenetes és elgondolkodtató, hogy egy emberi lény megsebezheti, sőt elpusztíthatja egy másik ember testét, és ezzel a tudatát is. E tény rögzítése nélkül e lényről nem mondtuk ki a legfontosabb tudnivalót. Az ember a legveszélyesebb állat. Milliónyi társát képes egyedül elpusztítani. Ugyanakkor létezik a jóság, szeretet, lelki nemesség is. Vannak szent szövegeik, törvényeik, amelyek betartása az örömök földjévé tenné az egész bolygót. Ott van például a talán legfontosabb két szó így egymás mellett: "Ne ölj!" Ez a két szó úgy lebeg mindörökkön örökké a fejünk fölött, mint az Esthajnalcsillag. Igen, vannak gyönyörű törvények, a szívünk repes. De nem egészen világos okokból az ember lényege szerint szabályszegő lény, nem alkalmazkodik a saját legjobb indíttatásaihoz. Miért?

Háború? Ugye, a tőkés világrendszer permanens légszomjban szenved, oxigén utánpótlásra van szüksége. És ezért nekem meg kell halnom? Vigyázzunk egy kicsit!

A mi tájainkon a legnagyobb hatást gyakorló szent szöveg a Biblia. Ez válaszokat kínál a létre, annak eredetére és működésére vonatkozó legalapvetőbb kérdésekre. Évtizedeken keresztül a Biblia a tiltott könyvek közül is a legtiltottabb volt. Ma már nem tilos, módunk van elgondolkodni a tartalmán. A Biblia föltételez egy kezdeti állapotot, amikor még nem létezett semmi. Csak "setétség vala a mélység színén". Aztán jött, ugye, a Teremtés hét napja, a Teremtő meg volt elégedve. "És látá Isten, hogy jó". Mi volt ebben a jó? Az Isten tudta. És tegyük a szívünkre a kezünket: mi is tudjuk, hogy mi a jó a világosságban, a fűben, virágokban, gyümölcsökben. Csakhogy! Itt egy rejtélyes esemény következik: kígyó képében megjelenik a gonoszság. Mi a gonoszság, kérdezem újra és újra. Nincs válaszom. De látom, semmit sem látok jobban, mint a gonoszság létét. Mert ölnek, ölnek, soha ennyit nem gyilkoltak, mint az utóbbi száz évben. Saját magunkról tudjuk, mi az ember. Az ember valahogy szent dolog, nem volna szabad elpusztítani. Kikérem magamnak, hogy egy idegen ide jöjjön, és kiontsa a véremet. Tiltakozom, míg bele nem szakadok. A többiek nevében is, akik a hűtőkocsikban zacskózva sorakoznak, mint a csirke farhát. "El kell rejtőznöm, bujdosó és vándorló leszek a földön", mondja ki magára az ítéletet az első gyilkos, Kain. Az Úr nemet int, nem tudjuk, hogy miért e bocsánat. És tényleg: a mai Kainok nem bujdosnak, hanem luxus lakosztályokban pezsgőznek.

Uram, Teremtőm! Talán csinálhatnál valamit! Bocsánat! Én reménykedem.