ÉN ÉS Ő

Van, akit nem szeretünk. Ez ellen nem tehetünk semmit. Ugyanígy nem tehetünk semmit az ellen sem, ha szeretünk valakit. Az élet szörnyű titka ez.

Pistát szerettem. Szerettem vele lenni. Nagyon kedveltem a humorát, ez fontos dolog. Humor és humor között nagy különbség van. Van, akinek a humora taszítólag hat rám. Az övét kedveltem. Lehet, hogy van, aki érti ezt. A mosolya néha kellemetlenül epés volt, de mindent összevéve jól hatott rám a vigyora. Az a típus volt, akire azt szokták mondani, hogy van formátuma. Ha valakire ráförmedt, az meghúzta magát. A gondolatmeneteit kapcsolni tudtam az én gondolatmeneteimhez. Tudtam, mit gondol, és róla is azt véltem, hogy tudja, mit gondolok. Sokat lehetne írni arról, hogy egy ember személyisége hogy van jelen a másik emberben. Az emberek általában szeretnek élni, s ennek az életörömnek talán legfontosabb összetevője a másik ember léte. Voltak évek az életemben, amelyekben Pista volt az egyik főszereplő. Ezekre az évekre szívesen, nosztalgiával emlékszem vissza. A temetésén mindez felidéződött. Tudtam, hogy most véget ért az életem egy fontos szakasza.

Lényeges itt most, hogy szóvá tegyek egy fontos különbséget köztünk. Pista kommunista volt, én meg nem. Gyorsan, nagyon gyorsan közölnöm kell, hogy a barátságunk intenzitásán ez a világon semmit nem változtatott. Én szerettem őt, s azt hiszem, ő is engem. Tudtam, miért és hogy lett ő kommunista. Eljutottam a megértésig, bár számomra eléggé érthetetlen volt, hogy kommunista valaki. Ezek rejtélyes dolgok. Én a bőrömön, érzékeimen keresztül, szinte testileg éreztem, hogy a kommunizmus valami rossz dolog. Ugyanis láttam, átéltem, hogy ez az eszmerendszer mit művelt az életünkkel és általában a világgal. A faluval, a parasztsággal szemben ez a kormányforma kíméletlen, gonosz, rosszindulatú volt, a parasztember úgy érezhette, hogy a hatalom rosszat akar neki. Ha nekem a felsőség rosszat akar, azt gyűlölőm, s a gyűlöletemet még fokozza, hogy erőszakkal tolja le a torkomon a maga igazságát, szó sem lehet arról, hogy az én igazságom egy picikét is érvényre jusson. Nálam ez volt, mert a parasztság közegében éltem, láttam, amit láttam, a elgazosodott földeket, kerteket, az öngyilkosságokat. Pista a matematika mellett filozófia szakot végzett a pesti egyetemen. Érvényesült nála az, ami a francia jakobinusok óta úgyszólván kortünet: hogy az eszme fölülírja az érzéki tapasztalatokat. Nem volt vak. Paraszti körökből származott, mégis képes volt behódolni a hivatalos, bizony sokszor ellenszenves emberek által képviselt világnézetnek.

Én és ő…

Sok ilyen kapcsolat volt Magyarországon az 1970-es években... Volt bensősége. Ábrándozom. Tejesen lehetetlen, hogy a mi mai világunkban valami varázspálca intésére helyreálljon az ember és ember között létező normális viszony?