GYEREKEK! AZAZ BOCSÁNAT: APÓKÁK ÉS ANYÓKÁK!
Az osztályfőnökötök szól hozzátok, mintegy hatvan év távlatából. Ez az illető már nyolcvannyolc éves aggastyán, az életkorából adódó nyomorúságok elszenvedője, akinek nehézségei vannak abban, hogy a lakása egyik szobájából átmenjen a másikba. Tehát tárgyilagosan készül arra, hogy becsukja maga mögött az utolsó ajtót. De sebaj! Most kiülök egy székre, megfürdetem a fejemet az áldott koranyári napfényben, látom köröskörül a rózsatengert, érzékelem a virágillat áradatát, van okom megköszönni a hatvan évet, sőt úgy látszik, még további éveket is. Mert egészségileg jól vagyok, jól alszom, az étvágyammal sincs baj és, ami a legfőbb: az agyam is megfelelően működik, ami ebben az életkorban nem kis dolog. Szerinem hibátlanul föl tudnám mondani az osztályotok névsorát, na meg sok-sok vers szövegét. És kiérlelt gondolatokat tudok egymáshoz fűzni erről a hülye emberiségről, amelynek egzakt véleménye van a saját hülyeségéről, mégis csak reménytelen, kósza vágyálmai vannak arról, hogy egy picikét is képes legyen normálissá válni.
Tehát jól vagyok, örülök az életnek. Csak a lábam lenne képes rendeltetésszerűen működni! És a szervezetemnek ne lennének kisebb fajta anyagcsere problémái!
Most úgy érzem, ez a hozzátok szóló levél jó alkalom arra, hogy valami végszámlát készítsek számotokra, és ahogy jó osztályfőnökhöz illik, némi tanulságot is nyújtsak. Ugye, ilyen zárlat közeledvén van az emberben egy ösztönzés, hogy elkészítse a végszámlát. Érdemes volt-e-megszületni, mit mutat a számla? Kijelenthetem, hogy az én számlám jelenlegi állapotában szinte felfoghatatlan pozitívumot mutat. Sokat kaptam, néha félek, hogy talán nem is érdemeltem meg.
Nézzük a tételeket!
1/ Családi ház, családi boldogság, eszményi feleség, három klassz gyerek, négy irigylendő lányunoka.
2/ Felejthetetlen gimnáziumi osztálytársak.
3/ Egyetemi évfolyamtársak örök emléke, akikkel együtt éltük át és csináltuk az 56-os forradalmat.
4/ Sok-sok drága tanítvány.
5. A színjátszó mozgalom emlékzuhataga.
Sok ember van, aki ilyen listával dicsekedhet?
Igen, ez az én listám szinte kizárólag emberekre vonatkozik. Nem vagyontárgyak, földek, balatoni nyaralók, bankbetétek adják az életem értelmét, hanem a csapat, a társak. Úgy is nevezhetjük, hogy szeretet. Azt hiszem, nem kell magyaráznom, együtt éltük át. Nem hagyok tehát rátok pénzeket, meg más hagyatékot, hanem a bandát. Próbáljátok meg! Támaszkodni. És támaszt nyújtani, ha kell.
Szóval, igen, az emberek. Ők adnak értelmet az életnek. Milyen egyszerű! Van azonban ennek a világlátásnak egy nagy kérdőjele. A Teremtésbe becsúszott egy nagy hiba. Ugyanis sajnálatos módon rossz emberek is bőven vannak, akiket a keresztény tanítás szerint szintén szeretni kellene. Például a gyilkosok, különösképpen a tömeggyilkosok. Vagy akik épp most a szomszédságunkban dúló háborút kirobbantották. Lehet, hogy tévedek, de úgy gondolom, aki embernek született, az a születésekor kapott valami erkölcsi érzéket, csodálatos módon különbséget tud tenni a jó és a rossz között. A Biblia elején az Úr így beszél a gyilkos Kainhoz: "Mit cselekedtél? A te atyádfiának vére fölkiált énhozzám a földről. Mostan azért átkozott légy, bujdosó és vándorló légy e földön."
Valamit tudunk Hitler életének már a földalatti óvóhelyen telt napjairól, na meg Sztálin életének végéről. Az egyikről, élete csúcsán a fél világ uráról megtudjuk, hogy alig sikerült megfelelő mennyiségű benzint szerezni számára. Na nem a repülőgéphez, amely elmenekíthette volna őt valahová. Neki már nem kínálkozott menedékhely. Hanem azért kellett a benzin, hogy legyen mivel megöntözni a hulláját, mielőtt elégetik. Hogy rendesen elégjen. Sztálin élete végéről meg azt olvashatjuk, hogy minden percét megmérgezte a gyanakvás. Nem akadt orvos, akiben megbízott volna. Aki miatt ennyi millió embertársat tettek a föld alá, nem élhet normális aggyal. Állítólag gyermekkori barátja, egy állatorvos üldögélt a haldokló mellett, ő részesült abban a kegyben, hogy hallotta a generalisszimusz utolsó hörgéseit.
Lehet, hogy mégis létezik valami igazság a Földön? A levelem végén azt a reményemet adom a tudtotokra, hogy igenis, létezik. Majd a következő találkozón élőszóban is megbeszéljük.
Addig is: sziasztok!
Albin