HÉTKÖZNAPOK

Újra megkezdődnek a tanítások, diákok, tanárok számára vége szakad a reggeli lustálkodás kellemes korszakának, kelni kell, öltözni, indulni az iskolába. De ettől eltekintve alighanem az egész lakosság nyomasztó érzéssel ébred: bizonyos emberek gondoskodtak arról, hogy a reggeleinkből tűnjön el az a gondtalan derű, amely normális esetben eltölti a kipihent, egészséges ember szívét. A szomszédságban dúló háborúra gondolok természetesen, amelyről annak kirobbantói elmulasztották megkérdezni az embereket. Ha bekapcsoljuk a tévét, szinte azonnal látjuk a romokat, meg a rémisztő egyenruhába öltözött, ügybuzgó katonákat, akik az ágyúk megfelelő helyére csúsztatják a töltényeket, amely töltények tovább szaporítják a romokat. Ezek a romok eredetileg egyetemet végzett mérnökök által megtervezett, izzadságos munkával felépített, valamely hasznos célt szolgáló építmények voltak, de idegen katonák nemigen érthető okokból lerombolták őket anélkül, hogy az illetékes önkormányzattól erre engedélyt kértek volna. Ugyanis normális esetben épületek bontásához hatósági engedély szükséges. Nyilvánvaló abszurditás csak fölvetni is, hogy a háborús romboláshoz hatósági engedélyt tartson szükségesnek valaki. El lehet azonban képzelni, hogy épp ezt a rombolást tekinti abszurdnak valaki.

Az elgondolkodtató, hogy a romok dokumentálói miért kerülik óvatosan a romokhoz tartozó holttestek bemutatását. Pedig van ott hulla nem is kevés, Ukrajna férfilakossága csendesen, de biztosan egyre fogyatkozik, lassan már nem lesz kit behívni katonának.

Rom van a tévében, hulla nincs. Emberileg érthető. Létezik emberi méltóság. Az érdekeltek bizonyára tiltakoznának, ha azon véresen megjelenítenék őket azon a képernyőn durván belegázolva az emberi méltóságukba. Ha élnének. Azt ne kérdezzük, mert nincs rá válasz, hogy akkor nem sértették-e meg az emberi méltóságukat, amikor megölték őket.

Folyamatosan kérdezzük magunktól, hogy értelmes, felnőtt emberek miért ölnek meg más értelmes, felnőtt embereket a híres Európa bizonyos tájain.

Ez a kontinens azzal van megverve, hogy száz kilométerenként más nyelven beszél a népség. Aki más nyelvet használ, arra idegenként tekintek. Európa nyelvi tarkasága veszélyes dolog. Elgondolkodtató, hogy innen indult ki mind a két világháború. Mert a nyelved bélyeget üt rád. Ó, a nyelv! Mindegyik olyan, mint egy hatalmas erdőség, virágok hajladoznak tavak partján, ős fák lombjai bólogatnak az emberek feje fölött. Van hely, ahol meg akarják ölni azt, aki más nyelven mukkan meg. Persze, hogy érthetetlen. Mint rengeteg más dolog is a Földön. Imádunk a városaik utcáján sétálni, csodálni a házaikat, ámuldozni a múzeumokban függő festmények láttán, de a beszédjüket nem szeretjük. Emberi gyarlóság, de nem veszélytelen.

Csakhogy a jelenlegi csatározás résztvevői majdnem ugyanazt a nyelvet használják. A cári időkben egyetlen népnek számítottak. A regényekből megtudjuk, hogy nemzettársaknak tekintették egymást. A háború mögött valami ravasz, aljasabb ok rejtőzik. Ez a háború csinálva van. Ha ismernék a szégyent, szégyellhetnék magukat azok, akik csinálták. A náci Göbbels leírta, hogy a gyűlöletet ugyanúgy elő lehet állítani, mint a sárcipőt. Borzasztó, de így van. Mennyi vér ömlött ki, és ömlik ki most is a gyárilag előállított gyűlölet következtében! Mennél jobban gyűlölök valakit, annál inkább emelem az egekbe önmagamat. Csúnya gyarlóság! Írjuk ide a még csúnyább mondatot, hogy "emberek vagyunk"?

Hát igen! Az kéne. Embernek lenni, és békében élni.