MAROKKÓ

A marokkói földrengés mintegy négyezer áldozatát temetkezési vállalatok látták el tisztes, koporsós nyughelyet biztosítva számukra. Az egyházak ökumenikus együttműködése jegyében megjelenő lelkészek részesítették őket megfelelő gyászszertartásban. A több ezerre tehető sérültet mentőkocsik vitték a legközelebbi kórházakba, ahol érkező hozzátartozóik jelenlétében, szakszerű egészségügyi ellátásban részesültek.

Az orosz-ukrán háborúnak a marokkói földrengéssel egyidejűleg lezajlott hadi eseményei során elesett mintegy tízezer katona testét a helyszínen sebtében kiásott gödrökbe dobták, ahol is elföldelték őket. Halálukról hozzátartozók az idő szűke és a közreműködők csekély száma miatt a mai napig nem értesültek.

Muszáj elgondolkodni kétféle esemény kétféle interpretációja kapcsán. Nem ugyanazon a glóbuszon vagyunk? Nem ugyanaz az erkölcsi atmoszféra érvényesül? Kétféle emberiség létezik? Lehetséges, hogy míg ami ellen az egyik kezével minden erejét összeszedve védekezik, a másik kezével ugyanezt ő maga előállítja?

Persze, hogy lehetséges. A nagyváros utcáján áll az ökumenikus segélyszervezet impozáns palotája. Miért ne állhatna mellette a fegyvergyár műszaki irodája? Az apa a tankágyú precíziós rendszerének tökéletesítésén dolgozik, az anya a jótékonykodás ezerféle módszerén fáradozik. Mindez nagyon is lehetséges. Az élőlények ugyanaz a csoportja hajtja végre a gyilkolási őrületet, mint az ellene való védekezés áldásos tevékenységét. És ebben senki semmiféle furcsaságot nem lát, természetesnek fogadja el. Köztudomású tény, hogy ilyen világban élünk, senki nem gondolja, hogy ezen lehetséges változtatni valamit. Mindenki kénytelen beletörődni abba, hogy az abszurditás uralma alatt kell lefolytatni az életét.

Maga ez a beletörődés is abszurd jelenség. Beletörődöm abba, hogy a hülyeség uralja az életemet. De semmi baj! Mindig ez volt, és alighanem mindig ez lesz. Bele kell törődni. Szívszorítóak Vörösmarty Az emberek című versének záró sorai: "Nincsen remény! Nincsen remény!" E versszak előző sorai még inkább elgondolkoztatóak: "Az ember fáj a földnek, oly sok harc- s békeév után a az embergyűlölési átok virágzik homlokán…" A magyar népnek, akárcsak a bibliai választott népnek, születtek prófétái, akik megadták a tájékozódási pontokat. Ezek nagy költőink voltak. Amikor Vörösmarty leírta, hogy "testvérgyűlölési átok", valami prófétai gesztust hajtott végre. Mi más van az orosz-ukrán háború mélyén, mint testvérgyűlölés? S ez - úgy látszik -, tényleg átokként nehezedik a felekre. Mert mi az átok? A testvérgyűlölet. Valami irracionális, elháríthatatlan végzet, amely utolér bennünket, akár értjük, akár nem. Ha belegondolunk például huszadik század világháborúiba, nem érzünk valami átkot? A történészek feltárják Hitler, Sztálin vagy Churchill tetteinek rugóit, de normális ésszel nehéz valóságos magyarázatot adni arra, hogy emberek milliói miért láttak neki testvéreik, igenis, testvéreik millióinak meggyilkolásának. Átok, valóban testvérgyűlölési átok. Ezeket a dilis politikus hatalmasságokat ez irányítja. Létezik erő az átok elhárítására? Mi, közönséges emberkék ebben csak reménykedni tudunk.