NOVEMBER 4.

Ébredéskor rápillantottam a naptárra, és keserű lett a szájam íze. Volt egyszer régen egy reggel, amikor arra ébredtem, hogy ágyúk dörögnek a városomban. Próbálják elképzelni! Rajtad a takaró, a fejed alatt ott a párnád, és valami képtelen módon kinn ágyúszó reszketteti a levegőt. Az életben sok minden megtörténik, íme a bizonyíték. Kis idő múlva a rádió közvetíti Nagy Imre miniszterelnök kiáltványát a nagyvilághoz. Magyarország világpolitikai tényező, ez világos. "Csapataink harcban állnak". Na¸ tápászkodj föl, kisapám, kotord elő az ágy alól a vacak puskádat, és irány a gyülekező helyre! Nemde harcban állunk?

Mindez egy egyetemi kollégium kis hálószobájában történt. A gyülekező hely pedig a magyar közoktatás egyik büszkesége, az egyetem főépülete volt. Mire zörgő flintámmal odaértem, már ott volt a hallgatóság zöme. "Utolsó csepp vérünkig", ütötte meg a fülemet egyik haverom mondata. Hűha! Itt tartunk?

Egyszer észrevesszük, hogy az egyetem elé begördül három fekete tank. Az ágyúcsöveiket szépen beirányítják felénk, azaz az egyik magyar tudományegyetem hallgatósága felé.

A mai eszünkben fölmerül itt néhány természetes kérdés.

Mit keresnek itt ezek a tankok? Hívta őket valaki? Mutattak föl valami útlevél-félét a határon? Ez egy független ország, nem? Hogy van pofájuk engem, egy független ország polgárát célba venni a hülye ágyújukkal?

Akkor megszoktuk az abszurditásokat. Mert az egész világ abszurd volt. Tudomásul kell venni, hogy életünk nagy részét egy abszurd világban éltük le. Mert a moszkvai Kremlben néhány vén alkoholista és egy hatalomittas elmebeteg nem egészen érthető okokból így döntöttek.

Köszönöm szépen nekik. Tudomásul kell vennem, és ez nem is esik túlságosan nehezemre, hogy gyermekkoromban két orvosilag is elmebetegnek nyilvánítható ember irányította a világot. Az egyiknek stuccolt bajusza volt, a másiknak dús. Tehettem valamit? És egyáltalán akárki tehetett valamit? Tisztelt embertársak, nem érdemes abban a hitben ringatni magukat, hogy önök a sorsukat meghatározó tények tekintetében rendelkeznek valamiféle szuverenitással. Nyugi! Van saját éltünk, rokonok, barátok. Vannak zenék, versek. Ők meg működtessék eltökélten a diliházukat.

E sorok megléte jól szemlélteti, hogy az említett tankok ágyúi nem szólaltak meg, és nem döntötték a fejünkre az épületet, ahogy manapság sajnos számos építményt rádöntenek a bennük tartózkodók fejére, tehát életben maradtunk. Más tankosok nem fékezték magukat, és másutt, főleg Budapesten, nem restellték az egész várost romba dönteni.

Sajnos hinnem, kell hogy amikor a fafejű Ferenc József császár elrendelte a tizenhárom aradi vértanú kivégzését, akkor birodalmát, a legszebb muzsikák tündérkertjét, Mozart, Beethoven Strauss, Lehár országát odalökte az elmúlásnak. Amikor pedig a barom Hruscsov és bűnöző társai beindították tankjaikat egy csoda, a szabadság alig kinyílt virága, a magyar 56 eltaposására, akkor a legjobb regények szülőhelyét adták a pusztulásnak.

A politika az emberiség legrondább betegsége, pestise, kolerája.