RÉGI PÉLDÁZAT ÚJ BEFEJEZÉSSEL
Mati, az indus ült az árokparton, és legeltette a kecskéjét. Az előző kecskéje lenyúzott bőrét terítette maga alá, a hátát egy fának támasztotta, nézte a kopott tájat, csenevész bokrost, távol a horizonton az időről időre végigcammogó, koszos vonatot.
Arra jött John, az amerikai. Megállt mögötte, tanulmányozta egy darabig.
- Mit csinálsz, jó ember? - kérdezte Matitól.
- Legeltetem a kecskémet.
- És még?
- Nézelődöm. Élek.
- És este?
- Hazahajtom a kecskét, megfejem, megvacsorázunk a tejből, és nyugovóra térünk a családdal.
- Gondolom, egy helyiségben a kecskével.
- A kecske el van ott kerítve tőlünk.
John leült Mati mellé, és tanította.
- Ahelyett, hogy itt ülsz és eltöltöd az egész napot, elvihetnéd a kecskédet egy bakhoz. Nemsokára lenne két kecskéd, több tejed. El is adhatnál belőle. De ezek az állatok elég szaporák, azt hiszem. Lehetne rövid időn belül négy kecskéd, aztán hat vagy akár nyolc, és így tovább. Gidahúst ehetne a család, a viskó helyett emberhez méltó házikót emelhetnél, külön ólban bégetne a nyáj, a vásárban árulhatnád az állataidat. Ha rám hallgatnál, öreg korodban egy szép ház ámbitusáról, karosszékből nézelődhetnél, pihenhetnél.
- Na látod! Én már most pihenek - válaszolt Mati.
A történet azonban itt nem ért véget, bár a régiek csak eddig mesélték.
A válasz hallatára ugyanis John dühösen megrázta a fejét, felugrott ültéből.
- Tudod, mim volt nekem tíz évvel ezelőtt? Tudod? Egy fehér egerem! És most? Nézd, ott áll az autóm az országúton. Házam van San Franciscóban, nyaralóm Floridában, bungalóm itt nálatok, nem messze a szent folyótól. Ha kedvem van, kiruccanok egy világ körüli útra, látom a gleccsereket, pálmás, déli szigeteket, a kezemmel tapinthatom a Notre Dame vagy a Colosseum falát, a legfinomabb húsokat eszem, rostos gyümölcslét iszom, este azt a csatornát nézem a tévén, amelyre csak kedvem szottyan. De nem ültem ám át az életemet egy nyomorult árokparton, nyugodt lehetsz. Hajtottam, izzadtam, vakmerően kockáztattam és nyertem, cukros vagyok, magas a vérnyomásom. Azonban nem vagyok rongyos, nincs tetűm, nem rágják patkányok a gyerekeimet, minden ragyog körülöttem, gyönyörű, kék tengervízzel hintáztatom magam a kánikulában. Miért gondolod, hogy különb vagy annál az állatnál, ha itt rohadsz a valagadon, kecskegané szagában hortyogsz az almon, és csak élsz bele a világba?
- Mert minden pillanatomban bennem lakik az Isten - vonta meg a vállát Mati.
- Na, ennek a mondatnak aztán van ám értelme! - húzta el a száját gúnyosan az amerikai. - Inkább felvarrnád a bocskorod talpát, hisz már semmi sem tartja.
Elhatározták, hogy felkeresik Mosztánt, a vén bölcset, döntse el, melyikük életvezetése helyesebb.
Az öreg hosszú, fehér szakállát morzsolgatva a semmibe nézett, miközben a két embert hallgatta.
- Ládd - nézett az amerikaira -, te általam nem ismert kőfalakat tapogatsz, telefüstölöd a világot az autóddal, s nem tudod, hogy Isten lakozik benned. Hiába koptatod a kórházak lépcseit, szeded a tablettákat, féled a halált, mert amint trágya lesz a finom húsokból, melyeket elfogyasztasz, trágya lesz belőled is.
Aztán az indushoz fordult.
- Te pedig tévedsz, ha azt hiszed, hogy az Isten hajlandó szagolgatni azt a büdösséget, amely téged körülvesz. Már rég megszökött belőled... Elmehettek!