TÖPRENGÉS A TEREMTÉSRŐL

Van ez a kifejezés, hogy "a teremtés koronája". Mármint hogy ez az ember. A teremtés hatodik napjának csúcsteljesítménye. Hölgyeim és uraim, vegyük tudomásul, hogy mi vagyunk a teremtés koronája. Akik tehát állítólag negyvenöt országból sietnek a törökországi földrengés áldozatainak mentésére, nyilvánvalóan az emberi faj méltó képviselői, mert a dolgukat félbehagyva, kényelmüket, foteljüket, tévéjüket elhagyva, szörnyű viszonyokat vállalva, fagyok, havak, durva munkálkodások, szervezetlenségek gyötrelmeinek magukat alávetve igenis elutaznak a jajgatások, romok alá temetett gyerekek földjére segíteni valamit. De ha már itt tartunk, kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy azok is a teremtés koronái, akik e földrengések helyszínétől nem messze házakat döntenek romba, bizony gyerekeket a romok alá temetve, embertársaik ezreit megölik. Sőt kész őrület megállapítani, hogy azok is ilyen koronák, akik ezt az egész tébolyt elindították, és működtetik. Mindenki a teremtés koronája cakk pakk. Ez is ember, az is ember. Sőt, miért ne volna elképzelhető, hogy egy férfi részt vesz a földrengés áldozatainak mentésében, majd behívják katonának, és másnap ott megöli az embertársait? De micsoda különbség: a mentésben mint önállóan döntő jó ember vett részt, a gyilkolásban, mint parancsteljesítő. Azok az igazi gonoszok, akik felső szinten kiadják a parancsot. Emezek egy lövészárok sarába fulladnak bele véresen, amazok pezsgős vacsorán tervezik el a következő hadmozdulatokat. Amelytől ők természetesen távol maradnak. "Úgy döntök, hogy te dögölj meg, de nekem vacsoráznom kell."

Ilyen kényes helyzetben az ember szinte automatikusan visszanyúl a Bibliához, amely a maga rejtélyes módján szokott eligazítást adni. A kezdet kezdetén volt, ugye, az Éden, a Paradicsom, az ősszülők, Ádám és Éva boldogságos lakhelye. Itt aztán semmi probléma nem létezett, kivéve a kert közepén álló sudár fa, a jó és gonosz tudásának a fája. Ehhez kapcsolódott az első tilalom: "Amely napon eszel arról, bizony meghalsz" . Ettek róla. És meghaltak. Nem kellemes latolgatni, hogy Éva megtehette volna-e, hogy nem harap bele a gyümölcsbe, ezzel elhozva ránk, az utódokra a halált, a gonoszságot és minden bajt. Megtehette volna? Persze! Ugyanis ő szuverén, önálló döntési joggal rendelkező lény volt, akit z Úr a maga képére és hasonlatosságára alkotott. Írva vagyon: az alkotót az alkotása minősíti. Az emberben a Teremtő magához méltó produktumot alkotott. Szörnyű dilemma: szinte isteni, önálló döntési jogkör, és butuska agy.

Tudósok, gondolkodók sokat töprengtek azon, hogy a Teremtő, aki ugye a legfőbb jó, miért rontotta el a teremtést ezzel a fával. Nos: csakis ezzel lehetett "helyzetbe hozni" az első emberpárt. Döntsenek! "Ádám, Ádám! Elhagytál engemet. Elhagylak én is, lásd, mit érsz magadban!" (Madách.) Valami ilyen helyzetben vagyunk. Rontunk, javítunk, csakis rajtunk áll. Teremtés koronája, cselekedj!

Nincs mód a hülyétől elvárni, hogy bölcs legyen. És ugyancsak: nincs mód a gonoszól azt elvárni, hogy jóságos legyen. Ez a helyzet.

Mit tehetünk? Amennyire lehet, felvesszük a harcot a butaság és a gonoszság ellen. A harc reménytelen. De kötelező.